Gyertyák, babérok és galambok: az emlékezés szimbólumai

A halál köré az ember időtlen idők óta szimbólumok nyelvét szőtte. Ha ismerjük őket, értelmet nyernek a gesztusok, amelyeket szinte gondolkodás nélkül teszünk.

A gyertya

Lángot gyújtani a halottakért az egyik legegyetemesebb rituálé: a fény, amely tovább ég, amikor az ember már nincs; a kis társaság a sötétség ellen. A római olajmécsestől a ravatalozó gyertyáján át a mai virtuális gyertyáig az emlékoldalon a gesztus ugyanaz: „a te fényed bennem tovább ég”.

A babér

A győztesek koszorúja Görögországban és Rómában — a babér egy temetésen valami gyönyörűt mond: ez az élet győzelem volt. Ezért koszorú a gyászkoszorú: kör, amelynek nincs se eleje, se vége, egyben annak jelképe is, ami nem ér véget.

A galamb

Nagyon különböző hagyományokban jelenik meg mint hírvivő ég és föld között: a békében távozó lelket jelképezi. A galambröptetés a búcsúztatókon ezt az ősi jelentést őrzi.

A virágok

Szépség, amely rövid ideig tart — pontosan ezért kísérik a halált a kőkorszak óta: több tízezer éves sírokban is találtak virágport. Arra emlékeztetnek, hogy a mulandó is drága.

A ciprus

A mediterrán temetők fája: örökzöld (az élet, amely folytatódik), és nyílként mutat az ég felé. Azért is ültették, mert gyökerei lefelé nőnek — nem zavarva azokat, akik odalent pihennek.

Új jelképek ősi gesztusokhoz

Az online emlékoldal örökölte ezt a nyelvet: a gyertya, amely egy kattintással gyullad meg, a virtuális virágok, a babér az In Memoriam logójában. A hordozók változnak; az emberi igény, hogy az emlékezésnek jelképet adjunk, érintetlen marad.